the end

újra itthon!

Eltűntem

Olá kedves olvasók!

Mostanában kissé eltűntem, igen. Bocsánatot kérek mulasztásomért... de hát elkezdődött a sűrű időszak. beadandó, zh, beadandó, zh... és persze az utolsó hónap... minden percet ki kell használni.
Így most is csak röviden:
Nem rég Dél-Portugáliában jártam. Gyönyörű volt, de rettentően meleg.
Képek is készültek, fenn van a webalbumomban.
Jó nézelődést! :)

Önreklám

Nos, itt az önreklám ideje:

1. Insel, az egyetemi német újság. Németül tudóknak ajánlom:
http://www.insel-online.hu/Wandervogel/reiseberichte_zita.html

2. Az egyik itteni pedagógia órámra készítettem egy projektet: Lisszabon mit unseren Augen. Az eredmény itt található. Ugyancsak németül tudóknak ajánlom.
http://zitudeutschlisboa.blogspot.com/

újabb képek

Újabb képeket töltöttem fel, a Fotók közt, a Lisboa albumban megtalálhatók.
Akit pedig érdekel, elkészült apa beszámolója is a portugál útról, itt megtalálható:
http://tasilaci.hu/tortenetek/lisszaboni_utazas.html
Jó nézelődést, olvasgatást!

német nyelvlecke

óceános szombat délután

Mikor otthonra hidegfront érkezett, ide beköszöntött végre a nyár. Kicsit túlzásba is vitte a dolgot, hirtelen nagyon meleg lett. Így hát ma behódoltam a nap akaratának és elmentem Cascaisba az óceánhoz jeges teát iszogatva, olvasgatva lebarnulni. Ezt tette egész Lisszabon és környéke is, ugyan minden part Cascais irányába teli volt emberekkel... igazi tömeg volt. És már nem csak a parton, de a vízben is lehetett embereket látni.
Íme pár kép a portugál nyár kezdetéről:
A part és a víz
És a csapat

Látogatók

Az elmúlt egy hétben a nővérem, Réka és a férje voltak itt meglátogatni engem, és persze megnézni Portugáliát, legfőképp Lisszabont. Hoztak nekem egy csomó tök jó dolgot: anya sütijét, 30 db túró rudit, kolbászt és szalámit. Nyammm. :)
Amellett, hogy meglátogattuk a szokásos látnivalókat, beiktattunk még három olyan programot is, ami nekem is még új volt:
1. Batalha - egy kedves kis város egy Mánuel stílusú kolostorral, ami a világörökség része. Érthető módon, mert lenyűgöző...
2. Oceanario - Lisszabon óceánáriuma, ami Európában a legnagyobb. Egy hatalmas és sok kicsi medencében olyan állatokat láttunk, amit még élőben soha. A kedvencem a vidra páros volt. Annyira aranyos állatok. Elnéztem volna őket órákig, ahogy játszottak egymással.
3. Sesimbra és a Serra da Arrábida - Sesimbra egy Setúbáltól nem messze fekvő kis halászfalu az óceán partján, ami sajnos mára már teljesen beépült szállodákkal. A város az Arrábida hegység lábánál fekszik, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a tengerre. Így hát ejtettünk egy kisebb túrát arrafelé, ahol tényleg lenyűgözött minket a látvány (szerintem ez Portugália legszebb helye...) és persze a kedves remete bácsi is, akivel út közben összefutottunk. :)
A hét fontos tanulsága volt még, hogy rá kellett jönnöm, Rékáékban folyik egy kis japán vér... a napi 250-300 fotó teljesen áltagos volt... :) De tényleg nagyon jó képeket készítettek. Ha felteszik őket a netre (persze nem mindet, nyugi), akkor majd megírom, hol tudjátok megnézni őket.

az elmúlt időszak...

Nos, hosszú idő telt el, mióta nem írtam... Kicsit elhavazott az itteni élet, az egyetemi tennivalók, az otthoni egyetemi feladatok, stb.
De azért pár új élménnyel időközben gazdagabb lettem:

Costa da Caparica: A hullámok birodalma
A caparicai partszakasz Lisszabontól kb. egy fél órányira van. Nagyon kedvelt a tengerparti nyaralók és a szörfösök körében. A május elsejei hétvégén szerencsére beköszöntött (habár csak egy rövid időre sajnos) az igazi nyár, így a part felé vettük az irányt. Mikor megérkeztünk Caparicára, már tudtam, hogy a vízben a helyem. Ezen a szakaszon ugyanis olyan hullámok jönnek a part felé, amiket nem lehet nem élvezni. Így hamar a vízben kötötünk ki, megállva ott, ahol a hullámok visszafordulnak, és mindegyikbe beleugrottunk. Bár jéghideg volt a víz, ezt nem éreztük. Lefoglalt minket a harc a 1-2 méter magas hullámhegyekkel... :)

Ír kultúra Lisszabonban:
Egyik péntek éjjeli sétánk alkalmával ráakadtunk egy szuper irish pubra. Sajnos épp a zárás előtt voltak, így csak egy szám erejéig élvezhettük a szuper zenét. Egyből elhatároztuk azonban, hogy visszajövünk egyszer, és egy Guinness sör mellett egy estén át hallgatjuk az élő ír zenét. Persze másnap már ott is ültünk este a pubbal. 3 órán át egy gitáros és egy hegedűs játszotta a jobbnál jobb ír dalokat. És az a hegedűs... Olyan tempóban és olyan test-/kartartással játszott, hogy napokig elnéztem volna... :)

Micsoda szerencse...:
Nagy tehetségesen sikerült múlt hét pénteken elveszítenem a bérletemet... Igen, tudom, nem is én lennék... Eddig mindig csodálkoztam, hogy lehet ezt a bérletet elveszíteni, de nekem sikerült... A szerencsém az volt, hogy tudtam, hol esett az eset... Egy újságárus előtt csúszott ki valószínűleg a táskámból, és a nagy sietségben nem vettem észre. Csak mikor újra metróra szálltam volna. De addigra már az újságos zárva volt, és nem volt körülötte a földön egy bérlet sem. Azt gondoltam, a fene... erről lemondhatok... hónap eleje van... új bérlet: 30 euró, új kártya: 10 euró... micsoda befektetés... Azért még egy próbaként visszamentem hétfőn megkérdezni az újságosnál, nem találták-e meg a bérletem. Összeszedtem minden portugál tudásom, átgondoltam, hogy mondom, hogy a bérletem keresem, amit elhagytam... Odamentem, elmondtam a kulcsmondatot, és a bácsi rámutatott a kiakasztott bérletemre, ami rám várt... :)
Bár simán eltehették volna... a metrón senki nem ellenőrzi, a tied-e a bérlet, ők megőrizték nekem. :)

Salsa:
Tegnap az egyetem színházépületében egy Salsa című musical és táncos est keverékén voltam. Először kicsit féltem, hogy semmit nem fogok érteni a sztoriból, hiszen a portugál még mindig eléggé nehezen érthető számomra. De mivel az E&E ingyen jegyeket szerzett nekünk, azt gondoltam, megéri akkor is, ha csak a táncot élvezem. Hát megérte. A történet ugyan abszolút nem volt érdekes, a tánc viszont annál lebilincselőbb... Zseniális volt. Ha csak tized annyira tudnék táncolni, mint ők táncoltak ott a színpadon, elégedett lennék.

Egy hét anyáékkal

A múlt hét péntekjétől tegnapig itt voltak anyáék. :)
Hoztak nekem sok-sok szuper dolgot... finom magyar borokat, hogy bebizonyíthassam, azért mi is tudjuk, hogy kell bort készíteni, túrórudit, mert nem lehet nélküle kibírni 4-5 hónapig, és nagyon finom tortát Rékától a névnapomra (a világ legfinomabb körtetortáját sütötte nekem).
Igyekeztem megmutatni nekik minden olyan helyet, amit én fontosnak és szépnek találok Lisszabonban és a környéken, és elmentünk pár olyan helyre is, ahol még én sem voltam:
Eltöltöttünk egy szép napot Fátimában, ahol a templomon kívül megnéztük a jelenések helyszínén magyarok által létrehozott keresztutat és kápolnát.


Megmutattam anyáéknak Setúbalt is, de nem mentünk fel a várba. A város után inkább áthajóztunk a Tróia félszigetre, ami elképesztően szép. Azt hiszem, turisztikailag most kezdik kihasználni a terület adta lehetőségeket, így egymás mellett épülnek a szállodák. De most, hogy még nincs szezon, alig találkozni emberrel a parton. Leérve az óceán partra befutottam a vízbe úgy bokáig. Az első dolog, amit elém hozott a hullám, egy tengeri csillag volt... majd még egy, még egy, és még egy...micsoda élővilág... Majd leültünk a parton, mikor egyszer csak észre vette anya azt, amire nem is számítottunk... delfinek a vízben... egészen közel a parthoz... :) Megérte odamenni... :)
Hát, ezek voltak a hét legfontosabb eseményei... Nagyon örültem, hogy itt voltak anyáék. Jó volt velük lenni. Azt hiszem nekik is tetszett, és kaptak egy kis betekintést a portugál világba...

A tervezett Setúbal

A nagyszombatot Setúbalban és Palmelában töltöttük el páran az erasmusosok közül. Sok tervet szőttünk, hogy mit is kellene megnéznünk. Szerettünk volna elmenni az Arrábida hegység nemzeti parkjába, a setúbali várba, a palmelai várba, átmenni a Tróia félszigetre, de persze minderre nem lett volna elég egy nap.
Az első uticélunk Palmela volt, ahol felsétáltunk a várba. Ez egy picike városka, aminek nincs nagy turizmusa... nem is volt így egyszerű megtalálnunk a várhoz vezető utat. De kisebb hegy- és falmászások után csak elértük a célt, ahonnan nagyon szuper kilátás nyílt Setúbálra, a Tróia félszigetre és a Sado folyó tölcsértorkolatára. Majd továbbutazva Setúbálba, megnéztük a várost, felmentünk a várba, és legalább egy órán át gyönyörködtünk a tájban, elhatározva, hogy mind a Arrábida hegységbe, mind pedig Tróiára el kell még egyszer jönnünk.
Ezzel véget is ért az utunk, indultunk is vissza Lisszabonba. Kicsit fáradtan, kicsit széltől kifújva, de elégedetten. :)
További képek a Fotók között.

Egy fél terv teljesítve :)

A tegnapi nap szuper volt. Sintrába ruccantunk át kicsit kirándulni. A terv Sintra megnézése volt, és a Cabo da Roca nevű helyre ellátogatni, ami a kontinens legnyugatibb pontja. Cabo da Roca a legjobb hely, ahol valaha jártam. Egy magas sziklafal tetején állva lehet nézni a végtelenbe nyúló óceánt, és sétálni az óriási köveken. Merészebbeknek ki van járva egy kicsi út a partra is. Kissé köves, meredek, de megéri lemenni. Persze én ki nem hagytam volna. Lent állni a parton és nézni a sziklákhoz csapódó hullámokat, amik aztán több méter magasba felcsapnak. Huhh, egyszerűen fantasztikus... :) Ezután visszatértünk Sintába, ahol felmentünk a hegy tetején álló Palácio Nacional de Penához (vár). Gyalog felmenni hosszú idő lett volna, és elég meredek, és eléggé fáradtak voltunk, így a buszos utat választottuk. Rettentő drága, főleg, hogy nagyon cselesen csak oda-vissza jegyet lehet venni... És egy élmény az utazás... kanyargós meredek úton, eszeveszett portugál stílusban vezető buszvezetővel... De amikor felértünk, rájöttünk, hogy nem megyünk be a várba, mert nagyon drága a belépő (11 euró), de vasárnap délelőttönként ingyenes, így inkább egyszer vasárnap megyünk majd Sintrába, felsétálunk a várba és bemegyünk ingyen.... ezért csak félig teljesített a terv. :)
Képeket a fotók között találtok. Ajánlom, mert fantasztikus helyeken jártam, és sok-sok fotót készítettem. :)
A következő utazás helyszíne vagy Setúbal lesz szombaton (ami ugyancsak nagyon különleges - nagyon szép ugyanis a tengerpartja), vagy a Sintra környékén levő különleges partszakaszok. Utána jelentkezem beszámolóval és újabb fotókkal.

Fényképek

Tettem fel újabb képeket a Fotók közé.
Jó nézelődést!

Egyetem

Egy pár kép az egyetemről:

Mikor először megláttam, az az érzésem volt, mintha Miskolcon lennék, és a belváros után valahogy nem erre számítottam:


Ez a bölcsész kar épülete:



És az előbbi belülről:


Ami igen szuper, hogy sok büfé van, nem kell hosszan sorban állni, és legtöbbnek van kerthelyisége is. Ez az, ahol legtöbbször kávézom:

tervek

Pár terv az itt tartózkodásom idejére:
- elmenni Portóba, Sintrába, Bragába, és még ahova csak lehet
- kipróbálni a bacalhau-t és a rákot
- átrepülni Madeirára (remélhetőleg Petra társaságában)
- szörfözni
- az óceán partján aludni, és persze éjszaka fürödni benne
Ha megvalósultak, majd bejegyzem. :)

Cascais

Cascais egy Lisszabon közeli kisváros az óceán partján. Ott jártam ma. :)
Tehát a mai nap eseményei:
Leégés a napon... Ilyet még soha nem tettem márciusban... :D
Fürdés az óceánban. Ilyet még soha nem tettem eddig. :) Tök jó érzés volt, a probléma csak az, hogy rettentő hideg a víz. :D

(figyelem: van még egy új blogbejegyzés ez alatt is, kb. egy időben került fel ezzel... :) )

Érdekességek

Tiszta utcák:
Lisszabonban nem spórolnak a vízzel. Minden este, azaz éjszaka végigmossák az egész várost, hogy reggelre megint szép tiszta legyen. Hozzánk általában olyan hajnali 3 óra körül érnek, ilyenkor hallom a vízsugár hangját és a kocsit az ablakom alatt. :)

Drága okosodás:
Portugáliában mindenki, aki egyetemre szeretne járni, fizet... 900 eurót évente. Emellett nincs a közlekedésre sem diákkedvezményük az egyetemistáknak... Ilyenkor azt gondolom, mekkora jó világ van otthon... :D

Metró:
Itt nem vár a metró, ha futsz utána... bár ez talán otthon sincs másképp. de ott legalább nagyjából lehet tudni, mikor jön a következő... És ha épp indulni akar a vezető bácsi, az sem zavarja, ha még van a beszállásra várakozó utas... Így itt a nyomulás a szokás. A beszálló utasok nem várják meg, hogy kiszállj, nyomulnak, mihelyt kinyílik az ajtó...

Menza:
Az egyetemi menzán ebédelni nagyon olcsó itt. 2 euró 20 centért kapsz levest, főételt, desszertet, egy zsemlét és két pohár üdítőt. Bár néha a salátában találni egy-két muslicát, de azért finom a kaja. Az egyetlen probléma csak az, hogy legalább bő másfél, két órára van szükséged, hogy megebédelj. Először sorban állás, hogy fizethess, aztán a kajáért... minimum egy 45-55 perc... Ilyenkor gyakorolható a fontos portugál kifejezés: Paciência (nyugalom)

Divat:
Különleges ízléssel vannak megáldva az itteni lányok... Általában, ha mennek valahova, igen csinos felsőket vesznek fel, kifestik magukat és felvesznek egy szűk szárú farmert. Ez eddig még nem is lenne gond... De ehhez túrabakancsot, vagy sportcipőt húznak... Majd egyszer lefotózom őket, mert ezt látni kell. :)

Saudade:
Valamelyik este vacsorázni voltunk az E&E vezetőjénél, Catiánál. Volt ott egy lány, aki fadista (fado énekes). Szuper hangja van a lánynak. Meg is kérdeztük érdeklődésként tőle, hogy ezt lehet tanulni, vagy vele született az emberekbe itt a fadista tehetség. Erre ő ezt válaszolta: Nem lehet, ez portugál dolog, saudade...

Mozgalmas hétvége

Nos, az elmúlt hétvégén ha akartam volna sem lett volna nagyon alkalmam unatkozni. :) Pénteken este moziba mentem két német lánnyal, megnéztük A felolvasó című filmet, amit mindenkinek nagyon-nagyon-nagyon ajánlok. Szerintem szuper jó. Az eredeti tervünk az volt, hogy utána folytatjuk az esténket természetesen Bairro-Alto-ban, elvegyülve a tömegben... A film azonban kicsit más hangulatot teremtett, így az elvegyülés helyett Mojitot iszogatva a kivilágított várost néztük az egyik Miradouro-ról (kilátóhely)...

Szombaton délután Fado múzeumba mentünk. Szuper érdekes volt. Megismerni az egész műfaj történetét, múltját, a portugál gitárt... sokat okosodtam. :) Este pedig egy étterembe mentünk Fadot hallgatni. Az úton odafelé szembe találkoztunk egy kis kultúrház szerű dologgal, ahonnan népi zene hallatszott ki. Kiderült, egy népi zenekar és táncegyüttes próbál éppen ott, akik voltak olyan kedvesek és megengedték, hogy megnézzük őket. Ott ültünk vagy egy órát, néztük a táncosokat, hallgattuk a tangó-harmonikát, nagyon szuper volt. Ez egy amatőr együttes volt, a táncosok közt volt nyugdíjas, és általános iskolás is. Aztán mikor vége lett a próbának, kezdetét vette a szabadon zenélés, táncolás. Ekkor már mi is mindannyian kicsit közelebb merészkedtünk és ütöttük is a lábunk a ritmust. :) A végén beinvitáltak minket a csoport tagjai egy táncra. :) Nagyon szuper volt. Az E&E fő szervezője, Cátia felvetette az ötletet, hogy valamikor szívesen csinálnának nekünk egy népzenés néptáncos "workshop"-ot. Persze mind teljesen odavoltunk az ötletért. :)
Aztán jött a Fado. Egy kedves étterembe mentünk az Alfama negyedben. Ez a környék a Fado "őshazája". A hely ahova mentünk egy pici, turisták által alig ismert hely. Egy tipikus lisszaboni házban lévő picike éttermet képzeljetek el. Fehér abroszos asztalok, a falon úgy másfél méter magasságig csempe, felette is néhol még csempeképek, egyéb más képek, kendők, fotók. Teli a fal teljesen. Az egyik sarokban kis polcocskán szentek szobrai, mellette a tulajdonosok fotói. A pult olyan, mint nálunk a húsos pult a boltokban, benne gyümölcsök. A pult mögött két hűtő, a hűtő roskadásig tele borosüvegekkel. A pulthoz legközelebbi asztalnál a tulajdonos és az énekesek ülnek. Elegánsak. Öltönyben, kosztümben jöttek énekelni. És nagyon barátságosak. Megérkezik a nagyon finom helyben készült Sangriánk és kezdődik a zene. Két gitáros, egy énekes, de néha a közönség is beszáll, és énekli: é Lisboa, é Lisboa...
Egy kis zenei ízelítő:
Lisboa menina e moça
(praktikus tanács: ha jobb egér gombbal kattintasz a linkre, lesz olyan hogy megnyitás új ablakban, vagy új lapon. Ha arra kattintasz, nem lép el erről az oldalról, hanem mellette nyitja meg a linket)

Vasárnapi séta: a vasárnap is úgy kezdődött, mint minden más nap, ha az ember portugálokkal megy valahova. Találkozó fél 10-kor, de háromnegyed előtt senki nincs ott, aztán még várunk, hátha jön valaki, így talán negyed 11-kor meg is születik az elhatározás, hogy elinduljunk, de valami miatt mégis ott állunk még 10 percet. Majd mikor elindultunk, kiderül, hogy van, akinek még buszjegyet kell venni... akkor ők visszamennek a metróhoz, a többiek meg várnak. Tehát az indulás időpontja leghamarabb 11 óra... :)
A vasárnapi első uticél Belém volt, ez Lisszabon egyik külső része, lenn a Tejo partján, ott, ahol beletorkollik az óceánba. Megnéztünk ezernyi szép dolgot, amikről a képeket megtaláljátok a Lisszabon-túra címszó alatt a fotóim között. Még ma este, vagy holnap címkézem is a képeket, hogy tudjátok, mi mi. :) Röviden még a nap élményei: pasteis (fincsi lisszaboni sütemény...) evés, bár ez nem volt az igazi, mert az igazit Belémben csinálják, és a miénk nem onnan volt. Azt mondják, aki azt megkóstolja a belémit, már nem akar másik fajtát enni :), Ginginha: cseresznye/meggylikőr. A városban azt hiszem csak egy helyen kapni, egy pici helyen. Az üzlet előtt műanyag poharakkal állnak az emberek és iszogatják a finom italt. :) na és persze, végre valahára: Portói... szuper jó! Nem egy hétköznapi ital... :)

Képek

Tegnap a városban sétálgattam délután, képanyagot keresve a cikkemhez. Csináltam ezernyi képet, melyekből kiválogattam párat, és feltettem a fotóim közé, pár korábbi képpel együtt:
Fotók
A séta közben a Csík zenekar dalait hallgattam, ha van kedvetek, tegyétek ti is ezt a nézegetés közben:
Most múlik pontosan

Lisszabon kulTúra

Van egy szuper szervezete az egyetemünknek, az E&E (Erasmus&Erasmus). Volt erasmusos diákok, akik az egyetemünkön tanulnak segítenek nekünk minden jóban. Lisszabont megismerni, beilleszkedni, stb. Így ma egy kisebb sétát tettünk a szervezet pár tagjával a városban. Megnéztünk tök sok parkot, szép épületeket, érdekes helyeket, múzeumot, tereket és közben jót beszélgettünk.
pár kép róla:

Bairro Alto

Bairro Alto Lisszabon szórakozó negyede. Gondoltam, érdemes lenne szólnom róla pár szót. :)
Itt az éjszakai élet olyan 23 óra tájban kezdődik el leghamarabb. Akkor indul el, szerintem, a városban élő összes fiatal a Bairo Alto felé. A negyed utcáin egymást követik a bárok. Nagyobb részük pici kis helyiség, ahol meg tudod venni az italt, amit szeretnél, és amit aztán az utcán fogyasztasz el... Ezek az utcák nem túl szélesek... De annyi ember találkozik péntek és szombat esténként ott, hogy nem egyszerű dolog eljutni az utca egyik végéből a másikba... Mint egy zsúfolt koncertteremben... És persze mindig lehet találkozni pár ismerőssel. A bárok 2-kor zárnak, de persze akkor még nincs vége az estének. Általában nem szűnik ezekben utcákban még vagy egy-másfél órán át a tömeg... Senki nem siet eldönteni, merre tovább...

lakótársak

Ezek vagyunk mi. Egy szuper csapat:




Balról: Kathi, Noe, Chloé, Marion, és legelől Gregor

máshogy megy itt az élet ;)

Az elmúlt napok nagy része kicsit parában telt, ugyanis eléggé szervezetlen a portugál élet, így nem könnyű az egyetemen lenni és felvenni minden órát, amire szükségem van... Már folyamatban van a dolog, de mindig, mikor úgy érzem, hogy kezd egyenesbe jönni a sztori, jön valami komplikáció. De nem hagyom magam... :)
Az egyetemi szervezkedés mellett azért jutott időm másra is. Tegnap igazi turistaként jártam a belvárost, felszálltam a híres 28-as villamosra, ami végig visz a legjobb helyeken, ettem a híres lisszaboni sütiből (Pasteis de Belém). Persze a Belém negyedben készített az igazi, és hát az kicsit messze van, de azért itt sem volt rossz a belvárosban. :)
Pár érdekesség még az itteni közlekedésről:
A metrók ellenkező irányba járnak, mint akárhol máshol. Nem is tudom, hogy magyarázzam a legegyszerűbben: mintha jobb kormányos metrók lennének... Lehet, így nehéz elképzelni, de majd szemléltetem egy fotóval... Ha nem felejtek el csinálni... :)
Itt Lisszabonban csak akkor állnak meg a buszok és a villamosok a megállóban, ha leinted őket. Ha csak állsz ott, és leszálló meg nincs, nyugodtan tovább mennek.
A tömegközlekedés keményen ellenőrzött dolog itt. Nem lehet csak úgy bliccelni... Mindenhol kártyás beléptetőrendszer van... Így a villamosokra a fiatalok gyakran kívülről alaszkodnak fel. A probléma csak akkor van, mikor a villamos olyan szűk utcába ér, ahol épphogy csak el tud menni a házak között. Ilyenkor jön a nagy leugrás. :)
És még valami nagyon fontos... A kiszámíthatatlan közlekedés: Itt a buszmegállóban csak az van kiírva, hogy a busz 16 percenként jár. Vagy éppen 23. A villamosnál hasonlóképp, de mivel gyakori a dugó, vagy a rossz helyen parkoló autó, ez még kiszámíthatatlanabb. Így azt gondolná az ember, csak a metró megbízható... De arról sem tudni mennyi időnként jár... Majd jön egy... ki tudja mikor... :)

túl az első egyetemi napon

Ma voltam először itt egyetemen... Még nem volt semmi órám, most kell majd felvennem a kurzusokat. De bejelentkeztem az Erasmus irodában, kaptam diákigazolványt, elirányítottak a portugál kurzus színhelyére, ahol felvetettem magam egy kurzusra minden kedd és csütörtök estére. Holnap lesz az első órám. Kezdő csoportba jelentkeztem, csak hogy ott én lehessek a zseni... :D (valójában csak azért, mert nem hiszem, hogy nekem való lenne a haladó... ha mégis, majd váltok)
Ezen kívül megtettük (a kedves, bár néha kicsit furcsa tutorommal) a szükséges lépéseket, hogy legyen bérletem buszra és metróra. Szóval ha minden jól megy, holnap már kedvemre utazgathatok.
És még egy szuper ebédben is volt részem a menzán. Választhattam hal, hal és hal közül... említettem már, hogy nem szeretem a halat? ... ... ... :)
És a legfontosabb: tegnap beköltöztem a szobámba. Meg is mutatom rögtön. Kicsi, kicsit hűvös, de kedves, aranyos és az enyém. :)

Lisszabon - "étvágygerjesztő"

A mai nap képekben:
Az utca túloldala:


Egy icipici villamos:


Macskakő mindenfelé:


És ahol lakom:

Bem-vinda à Lisboa

Először is, üdvözlet innen, Európa nyugati csücskéből. Szerencsésen megérkeztem. :)
Most pedig kissé részletesebben: 14:35-kor vagyis pár perccel megkésve elindult a repülő Lisszabon felé. És már a check-in-nél kiderült, miért is olyan hosszú az út Lisszabon felé... Mert leszálltunk Prágában időközben. Kiskoromban azt képzeltem, a repülőgépnek is ugyanúgy vannak megállói, mint a városi buszoknak... Azt gondoltam, minden nagy városban megáll, de nem száll le, csak megáll a levegőben, és a felszálló utasokat pedig felviszik egy nagy lifttel a levegőbe, ahol beszállhatnak... Gondolom senkit nem lep meg, hogy nem így van. Leszálltunk, ott töltöttünk vagy egy órát, és repültünk tovább. Így lett az utam öt órás. Ami kissé fárasztó volt, és unalmas (eddig nem gondoltam volna, hogy unalmasnak tartok majd valaha is egy repülőutat). És a kajaosztást és alkoholosztást sem siették el... Csak a prágai felszállást követően vagy egy órával adtak enni... addig éheztem és szomjúhoztam... de azért túléltem. ;)
Aztán megérkeztünk... 16 fok, szép idő, épp kezdett sötétedni. Taxival a szállásomra siettem, ami egy vagyonba került... de a másik lehetőség még a 18 kilós bőrönd hosszas buszoztatása lett volna...
Lisszabon az első pillanatban már nagyon megtetszett. Rendezett, kedves város. Sok pálmafával. :) A szállás is szuper, bár még nem a végleges szobámat élvezem, hanem egy másikat vasárnapig, ami nagyobb. :) A lakótársak is kedvesek, segítőkészek.
Szóval... nincs okom panaszra. ;)

a kissé megkavarodott google desktop...

Az okos kis Google desktopom minden nap megosztja velem hogy milyen idő is van Budapesten, és milyen Lisszabonban. De ma valahogy nagyon összekeveredett a rendszer... Miközben Petra ma a rádióban egy futóversenyről való közvetítésben ma azt hallotta, hogy Lisszabonban leégtek a futók a napsütésben, én ezt találtam ma:

A technika ördöge felülírja a természet törvényeit...?! :)

utazás előtti élmények

Először is: egy kis zene, hogy ne legyen olyan unalmas az olvasás:
Cut The Jazz

Eltelt az utolsó itthon töltött hétvégém is... Vagyis valójában nem is itthon töltődött el, hanem szuper társaságban a Magas-Tátra havas tájait élvezhettem. Nagyon jó idő volt és legfőképp nagyon sok hó. Így visszagondolva, két napon át szinte végig a hóban játszottam, mint egy hiperaktív kisgyerek... De én élveztem (hozzáteszem, a körülöttem levők lehet, inkább totál hülyének néztek). És egy fontos tapasztalatot is szereztem még a hétvégén: Tudok a vízen járni... (télen, fagyban a Csorba tó tetején...) :D
Köszi Réka, köszi Zoli!
A hétvége egyetlen mélypontja vasárnap reggel következett be, amikor ébredés után a szoba ablakában ülve néztem a Bélai-Tátra fehér csúcsait. Akkor valahogy, magam sem tudom miért, de először tört rám a Portugáliától való "félelem". Hirtelen azt éreztem, nem akarok innen sehova sem elmenni...

A mai nappal pedig megindult az utolsó hétköznapok "kora"... és a visszaszámlálás... nem mondanám, hogy olyan jól kezdődött, mert sikerült elhagynom az egyetemen a szuper Saturn határidőnaplómat... Bár most idézhetem Phoebe-t a Jóbarátokból: "Jaj, hová tettem a filoFAXomat, biztos a konferenciateremben hagytam" (csak én a tanteremben), mégsem örülök annyira neki... Reménykedem azért, hogy meglesz, és mihamarabb. Abban van minden okosságom... :(

De jobb dolgokra fordítva a szót:
Tök sok kedves búcsúmeglepetést kaptam a kedves barátaimtól:
Egy fotót, amin Niki és én rettentő viccesen nézünk ki (nem direkt, csak a fotogenitás...) :D,
egy multifunkcionális iránytűt, ami megmutatja, merre van az itthon, és merre vannak a barátaim,
egy dobozkát, amibe a lisszaboni emlékeket gyűjthetem
és egy "lisszaboni csomót", ami egy olyan madzag, amin pont annyi csomó van, amennyi hetet kint leszek. És minden héten kibonthatok egyet.
Van azért az elutazásban még egy jó dolog (magát az utazás élményét leszámítva): rájön az ember, hogy azért vannak, akiknek hiányozni fogok...

...zene onnan, ahová megyek...

Mariza: Transparente

kerek szám

A blogon a profilmegtekintések számlálója átlépte a bűvös 100-at. Bár ebből pár én is voltam, azért nem mind a száz. :) Szóval köszönöm a bizalmat! :) Leginkább a két rendszeres olvasómnak! ;)

"egyszer odamegyek"

Sajnos a videót nem tudom beilleszteni, de kattintsatok a linkre és hallgassátok:
Folkestra: Portugál

"a napot nézik, és fáj a szívük, egyszer elmegyek, majd ott rád gondolok"