péntek, február 27, 2009

Bem-vinda à Lisboa

Először is, üdvözlet innen, Európa nyugati csücskéből. Szerencsésen megérkeztem. :)
Most pedig kissé részletesebben: 14:35-kor vagyis pár perccel megkésve elindult a repülő Lisszabon felé. És már a check-in-nél kiderült, miért is olyan hosszú az út Lisszabon felé... Mert leszálltunk Prágában időközben. Kiskoromban azt képzeltem, a repülőgépnek is ugyanúgy vannak megállói, mint a városi buszoknak... Azt gondoltam, minden nagy városban megáll, de nem száll le, csak megáll a levegőben, és a felszálló utasokat pedig felviszik egy nagy lifttel a levegőbe, ahol beszállhatnak... Gondolom senkit nem lep meg, hogy nem így van. Leszálltunk, ott töltöttünk vagy egy órát, és repültünk tovább. Így lett az utam öt órás. Ami kissé fárasztó volt, és unalmas (eddig nem gondoltam volna, hogy unalmasnak tartok majd valaha is egy repülőutat). És a kajaosztást és alkoholosztást sem siették el... Csak a prágai felszállást követően vagy egy órával adtak enni... addig éheztem és szomjúhoztam... de azért túléltem. ;)
Aztán megérkeztünk... 16 fok, szép idő, épp kezdett sötétedni. Taxival a szállásomra siettem, ami egy vagyonba került... de a másik lehetőség még a 18 kilós bőrönd hosszas buszoztatása lett volna...
Lisszabon az első pillanatban már nagyon megtetszett. Rendezett, kedves város. Sok pálmafával. :) A szállás is szuper, bár még nem a végleges szobámat élvezem, hanem egy másikat vasárnapig, ami nagyobb. :) A lakótársak is kedvesek, segítőkészek.
Szóval... nincs okom panaszra. ;)

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia :) Jó hallani, h megérkeztél meg tetszik a dolog, jó szórakozást!!! :))
Amit a repülőútról írtál - ilyet igazából még nem hallottam, hogy egy gép valahol leszáll majd továbbmegy - pedig már jó sokszor repültem... De eddig ilyen nem volt.. Milyen légitársasággal utaztál?
Különben én akkor jártam a prágai reptéren, amikor Athénba mentem, hát az is kicsit random irány volt (persze akkor átszálltam más gépre)...

Zsófi írta...

Hola Zita! Jó, hogy megérkeztél!!! És küldhetnél nekünk egy kis meleget! Nekem egyébként tetszik ez a liftes ötlet... Érezd jól magad! És ha egy kis magyar szóra vágysz, csak szólj...

maraton írta...

Szia! Érezd magad nagyon jól!!! :)
Hiányozni fogsz, de majd jól meglátogatlak, még mielőtt hazajönnél! :)
Szóval merülj el abban a különleges világban, ott a kontinens szélén! Lógasd le a lábad a Világ Végéről... :)

Zitu írta...

Köszi minden jókívánságot! :)