utazás előtti élmények

Először is: egy kis zene, hogy ne legyen olyan unalmas az olvasás:
Cut The Jazz

Eltelt az utolsó itthon töltött hétvégém is... Vagyis valójában nem is itthon töltődött el, hanem szuper társaságban a Magas-Tátra havas tájait élvezhettem. Nagyon jó idő volt és legfőképp nagyon sok hó. Így visszagondolva, két napon át szinte végig a hóban játszottam, mint egy hiperaktív kisgyerek... De én élveztem (hozzáteszem, a körülöttem levők lehet, inkább totál hülyének néztek). És egy fontos tapasztalatot is szereztem még a hétvégén: Tudok a vízen járni... (télen, fagyban a Csorba tó tetején...) :D
Köszi Réka, köszi Zoli!
A hétvége egyetlen mélypontja vasárnap reggel következett be, amikor ébredés után a szoba ablakában ülve néztem a Bélai-Tátra fehér csúcsait. Akkor valahogy, magam sem tudom miért, de először tört rám a Portugáliától való "félelem". Hirtelen azt éreztem, nem akarok innen sehova sem elmenni...

A mai nappal pedig megindult az utolsó hétköznapok "kora"... és a visszaszámlálás... nem mondanám, hogy olyan jól kezdődött, mert sikerült elhagynom az egyetemen a szuper Saturn határidőnaplómat... Bár most idézhetem Phoebe-t a Jóbarátokból: "Jaj, hová tettem a filoFAXomat, biztos a konferenciateremben hagytam" (csak én a tanteremben), mégsem örülök annyira neki... Reménykedem azért, hogy meglesz, és mihamarabb. Abban van minden okosságom... :(

De jobb dolgokra fordítva a szót:
Tök sok kedves búcsúmeglepetést kaptam a kedves barátaimtól:
Egy fotót, amin Niki és én rettentő viccesen nézünk ki (nem direkt, csak a fotogenitás...) :D,
egy multifunkcionális iránytűt, ami megmutatja, merre van az itthon, és merre vannak a barátaim,
egy dobozkát, amibe a lisszaboni emlékeket gyűjthetem
és egy "lisszaboni csomót", ami egy olyan madzag, amin pont annyi csomó van, amennyi hetet kint leszek. És minden héten kibonthatok egyet.
Van azért az elutazásban még egy jó dolog (magát az utazás élményét leszámítva): rájön az ember, hogy azért vannak, akiknek hiányozni fogok...