hétfő, március 16, 2009

Mozgalmas hétvége

Nos, az elmúlt hétvégén ha akartam volna sem lett volna nagyon alkalmam unatkozni. :) Pénteken este moziba mentem két német lánnyal, megnéztük A felolvasó című filmet, amit mindenkinek nagyon-nagyon-nagyon ajánlok. Szerintem szuper jó. Az eredeti tervünk az volt, hogy utána folytatjuk az esténket természetesen Bairro-Alto-ban, elvegyülve a tömegben... A film azonban kicsit más hangulatot teremtett, így az elvegyülés helyett Mojitot iszogatva a kivilágított várost néztük az egyik Miradouro-ról (kilátóhely)...

Szombaton délután Fado múzeumba mentünk. Szuper érdekes volt. Megismerni az egész műfaj történetét, múltját, a portugál gitárt... sokat okosodtam. :) Este pedig egy étterembe mentünk Fadot hallgatni. Az úton odafelé szembe találkoztunk egy kis kultúrház szerű dologgal, ahonnan népi zene hallatszott ki. Kiderült, egy népi zenekar és táncegyüttes próbál éppen ott, akik voltak olyan kedvesek és megengedték, hogy megnézzük őket. Ott ültünk vagy egy órát, néztük a táncosokat, hallgattuk a tangó-harmonikát, nagyon szuper volt. Ez egy amatőr együttes volt, a táncosok közt volt nyugdíjas, és általános iskolás is. Aztán mikor vége lett a próbának, kezdetét vette a szabadon zenélés, táncolás. Ekkor már mi is mindannyian kicsit közelebb merészkedtünk és ütöttük is a lábunk a ritmust. :) A végén beinvitáltak minket a csoport tagjai egy táncra. :) Nagyon szuper volt. Az E&E fő szervezője, Cátia felvetette az ötletet, hogy valamikor szívesen csinálnának nekünk egy népzenés néptáncos "workshop"-ot. Persze mind teljesen odavoltunk az ötletért. :)
Aztán jött a Fado. Egy kedves étterembe mentünk az Alfama negyedben. Ez a környék a Fado "őshazája". A hely ahova mentünk egy pici, turisták által alig ismert hely. Egy tipikus lisszaboni házban lévő picike éttermet képzeljetek el. Fehér abroszos asztalok, a falon úgy másfél méter magasságig csempe, felette is néhol még csempeképek, egyéb más képek, kendők, fotók. Teli a fal teljesen. Az egyik sarokban kis polcocskán szentek szobrai, mellette a tulajdonosok fotói. A pult olyan, mint nálunk a húsos pult a boltokban, benne gyümölcsök. A pult mögött két hűtő, a hűtő roskadásig tele borosüvegekkel. A pulthoz legközelebbi asztalnál a tulajdonos és az énekesek ülnek. Elegánsak. Öltönyben, kosztümben jöttek énekelni. És nagyon barátságosak. Megérkezik a nagyon finom helyben készült Sangriánk és kezdődik a zene. Két gitáros, egy énekes, de néha a közönség is beszáll, és énekli: é Lisboa, é Lisboa...
Egy kis zenei ízelítő:
Lisboa menina e moça
(praktikus tanács: ha jobb egér gombbal kattintasz a linkre, lesz olyan hogy megnyitás új ablakban, vagy új lapon. Ha arra kattintasz, nem lép el erről az oldalról, hanem mellette nyitja meg a linket)

Vasárnapi séta: a vasárnap is úgy kezdődött, mint minden más nap, ha az ember portugálokkal megy valahova. Találkozó fél 10-kor, de háromnegyed előtt senki nincs ott, aztán még várunk, hátha jön valaki, így talán negyed 11-kor meg is születik az elhatározás, hogy elinduljunk, de valami miatt mégis ott állunk még 10 percet. Majd mikor elindultunk, kiderül, hogy van, akinek még buszjegyet kell venni... akkor ők visszamennek a metróhoz, a többiek meg várnak. Tehát az indulás időpontja leghamarabb 11 óra... :)
A vasárnapi első uticél Belém volt, ez Lisszabon egyik külső része, lenn a Tejo partján, ott, ahol beletorkollik az óceánba. Megnéztünk ezernyi szép dolgot, amikről a képeket megtaláljátok a Lisszabon-túra címszó alatt a fotóim között. Még ma este, vagy holnap címkézem is a képeket, hogy tudjátok, mi mi. :) Röviden még a nap élményei: pasteis (fincsi lisszaboni sütemény...) evés, bár ez nem volt az igazi, mert az igazit Belémben csinálják, és a miénk nem onnan volt. Azt mondják, aki azt megkóstolja a belémit, már nem akar másik fajtát enni :), Ginginha: cseresznye/meggylikőr. A városban azt hiszem csak egy helyen kapni, egy pici helyen. Az üzlet előtt műanyag poharakkal állnak az emberek és iszogatják a finom italt. :) na és persze, végre valahára: Portói... szuper jó! Nem egy hétköznapi ital... :)

9 megjegyzés:

Névtelen írta...

vicces, Amma epp szinten most hetvegen adott fado-t :D

(praktikus tanacs: a control/alma gombot nyomvatartva bokve a linkre nem kell jobbklikkel korulmenyeskedni, hatas ugyanaz :)

Reka írta...

Nagyon szuper zene!

Zitu írta...

nekem nem körülményes a jobb klikk... már megszoktam. :)

Béka! Majd élőben is élvezheted nem sokára! ;)

Névtelen írta...

Nem ginghinha, hanem ginginha.
Nem műanyagpohár, hanem üvegpohár. Már ha az Igreja de São Domingos és a Rossio között, a sarkon lévő kis boltocsáról van szó.

Zitu írta...

köszi, tényleg elírtam... de műanyagpohár...

Névtelen írta...

Én vasárnap (22.) teszteltem, nagy pohárral kértem (€1,1), és tutira üvegpohár volt. Lehet, hogy a kis adag az műanyagpoharas.

Zitu írta...

Mi egy egész üveget vettünk, mert sokan voltunk, és ahhoz műanyag poharat adtak. Meg mikor előtte ott jártam, és nem tudtam, mi a sokadalom tárgya a téren, akkor teli volt a tér eldobált műanyag poharakkal. :) Na de majd egyszer üvegpohárban is kipróbálom. :) Ki vagy, névtelen? :D

Névtelen írta...

Ki vagyok? Egy olyan átlagember, aki az átlagnál többet jár Lisszabonba. :-) Itthonra én is egy egész üveggel hoztam, bár az a colombói Continentéből van.
(Egyébként fadoban Mariza a csúcs: www.mariza.com)

Zitu írta...

Üdvözlet hát, kedves átlagember a blogomon. :) Mindenféle lisszaboni tippnek örülök, szóval ha van valami jó ötleted, kedvenc helyed, megköszönöm, ha megosztod velem. :) Tény, Mariza nagyon jó!
Kellemes Ginginha iszogatást! :)