szombat, április 25, 2009

Egy hét anyáékkal


A múlt hét péntekjétől tegnapig itt voltak anyáék. :)
Hoztak nekem sok-sok szuper dolgot... finom magyar borokat, hogy bebizonyíthassam, azért mi is tudjuk, hogy kell bort készíteni, túrórudit, mert nem lehet nélküle kibírni 4-5 hónapig, és nagyon finom tortát Rékától a névnapomra (a világ legfinomabb körtetortáját sütötte nekem).
Igyekeztem megmutatni nekik minden olyan helyet, amit én fontosnak és szépnek találok Lisszabonban és a környéken, és elmentünk pár olyan helyre is, ahol még én sem voltam:
Eltöltöttünk egy szép napot Fátimában, ahol a templomon kívül megnéztük a jelenések helyszínén magyarok által létrehozott keresztutat és kápolnát.


Megmutattam anyáéknak Setúbalt is, de nem mentünk fel a várba. A város után inkább áthajóztunk a Tróia félszigetre, ami elképesztően szép. Azt hiszem, turisztikailag most kezdik kihasználni a terület adta lehetőségeket, így egymás mellett épülnek a szállodák. De most, hogy még nincs szezon, alig találkozni emberrel a parton. Leérve az óceán partra befutottam a vízbe úgy bokáig. Az első dolog, amit elém hozott a hullám, egy tengeri csillag volt... majd még egy, még egy, és még egy...micsoda élővilág... Majd leültünk a parton, mikor egyszer csak észre vette anya azt, amire nem is számítottunk... delfinek a vízben... egészen közel a parthoz... :) Megérte odamenni... :)
Hát, ezek voltak a hét legfontosabb eseményei... Nagyon örültem, hogy itt voltak anyáék. Jó volt velük lenni. Azt hiszem nekik is tetszett, és kaptak egy kis betekintést a portugál világba...

Nincsenek megjegyzések: